Csökkent a bebörtönzöttek száma 2015-ben Európában, a büntetés-végrehajtási intézetek túlzsúfoltsága azonban továbbra is komoly problémát jelent a kontinens számos országában, köztük Magyarországon is - derült ki az Európa Tanács (ET) kedden közzétett friss jelentéséből.
Megállapodásra jutottak a főbb uniós intézmények a megvásárolt online tartalomszolgáltatások hordozhatóságáról, aminek következtében a várakozások szerint lehetővé válik, hogy az európai uniós polgárok az EU-n belül bárhol igénybe vehessék filmekre, videojátékokra vagy zenei szolgáltatásokra vonatko
A felnőtt kísérő nélkül érkezett kiskorú menekültek és a nők hatékonyabb védelmére szólította fel Olaszországot az Európa Tanács.
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke örvendetesnek nevezte az európa tanácsi jelzést arról, hogy Ukrajnának biztosítania kell a nemzeti kisebbségek nyelvhasználatát.
Az Európa Tanács miniszteri bizottsága szerdán közzétett jelentésében méltatta Magyarországot a kisebbségi nyelvek növekvő politikai támogatása miatt, ami az ország gazdag nyelvi sokfélesége anyagi forrásainak emelkedését eredményezte, ugyanakkor megjegyezte, hogy hiányosságok mutatkoznak a kisebbsé
A gyűlöletbeszéd nem egyenlő a szólásszabadsággal, a kettőt nem szabad összetéveszteni - jelentette ki Thorbjorn Jagland, az Európa Tanács főtitkára az emberi jogok napja alkalmából tartott strasbourgi beszédében pénteken.
Tömeges jogsértéseket követtek el a török hatóságok a polgári lakosság sérelmére a Törökország délkeleti részén lefolytatott terrorellenes intézkedések során.
A német külügyminiszter óva intett a jogilag Ukrajnához tartozó Krím félsziget Oroszország általi annektálásának "csendes" elfogadásától, a nemzetközi jog megsértését szerinte nem szabad figyelmen kív...
A német külügyminiszter óva intett a jogilag Ukrajnához tartozó Krím félsziget Oroszország általi annektálásának "csendes" elfogadásától, a nemzetközi jog megsértését szerinte nem szabad figyelmen kív...
Törökország a lehető leghamarabb fel fogja oldani a júliusi puccskísérletet követően bevezetett rendkívüli állapotot, a fenyegetés azonban még mindig nem szűnt meg - mondta Mevlüt Cavusoglu török külü...
Az orosz hatóságok jogellenesen tartóztatták fel 2007-ben a sakkvilágbajnokból Kreml-bíráló ellenzékivé vált Garri Kaszparovot, amint épp egy demonstrációra tartott - mondta ki az Emberi Jogok Európai...
Az orosz hatóságok "elfogadhatatlan korlátozásai" miatt lemondta oroszországi látogatását Nils Muiznieks, az Európa Tanács (ET) emberi jogi biztosa - közölte nyilatkozatában az Európa Tanács sajtószol...